A lekérdezés (idõgép) napja: 1998.12.17.

234/1996. (XII. 26.) Korm. rendelet

az Országos Vízügyi Fõigazgatóság, valamint a vízügyi igazgatóságok feladat- és hatáskörérõl

A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 3.§-ának (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - figyelemmel az államháztartásról szóló, többször módosított, 1992. évi XXXVIII. törvény 87-88.§-aiban foglaltakra - a Kormány a következõket rendeli el:

1.§ A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Vgtv.) 2. és 7.§-ában meghatározott, a vízgazdálkodással összefüggõ állami feladatok körében a vízgazdálkodásért felelõs miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítása, felügyelete alatt mûködõ önálló központi hivatal, továbbá területi szervei feladatait az Országos Vízügyi Fõigazgatóság, valamint a vízügyi igazgatóságok látják el.

Az Országos Vízügyi Fõigazgatóság

2.§ Az Országos Vízügyi Fõigazgatóság (a továbbiakban: OVF):
a) a miniszter irányítása, felügyelete alatt mûködõ önállóan gazdálkodó költségetési szerv, székhelye: Budapest;
b) illetékessége az ország egész területére kiterjed;
c) vezetõjét (vízügyi fõigazgató) a miniszter nevezi ki, és menti fel;
d) a szervezeti- és mûködési szabályzatát a miniszter hagyja jóvá;
e) köztisztviselõit a vízügyi fõigazgató nevezi ki.

Az OVF feladatai

3.§ (1) Az OVF hatósági hatáskörben, valamint a hatósági jogalkalmazás és felügyeleti tevékenység irányítása körében:
a) külön jogszabály szerint (*) lefolytatja az engedélyezési eljárást, és engedélyezési okiratot állít ki az újfajta termékek és technológiák vízgazdálkodásban történõ alkalmazhatóságáról;
b) másodfokon jár el a vízügyi igazgatóságok által hozott határozatok ellen benyújtott fellebbezések elbírálásánál, gyakorolja másodfokú szakhatósági jogkörét;
c) másodfokon jár el a megye területén a megye székhelyén lévõ város jegyzõje, Budapest fõváros területén a fõjegyzõ által csatornabírság, közcsatornára vonatkozó egyedi határérték, elõtisztítási program tárgykörökben hozott határozatok ellen benyújtott fellebbezések elbírálásánál;
d) a vízügyi igazgatóságok felettes szerve;
e) irányítja a víziközmûvek üzemeltetõinek ellenõrzését;
f) megállapítja a hatósági eljárásban alkalmazott vizsgálatok és -ellenõrzések mûszaki-szakmai követelményeit és egységes módszereit.

(*) 15/1982. (VIII. 9.) ÉVM. rendelet

(2) Az OVF egyéb irányítási, felügyeleti tevékenység körében:
a) ellátja a vízügyi költségvetési szervek gazdálkodásának pénzügyi tevékenységének felügyeletét, a szakmai képzés és -továbbképzés, a vízügyi oktatás területén a feladatkörébe utalt feladatokat;
b) végzi a vízügyi költségvetési szervek számviteli munkájának irányítását, felügyeletét, koordinálja a beszámolási- és könyvvezetési kötelezettségbõl eredõ feladatok ellátását, az éves költségvetések összeállítását és összesítését;
c) biztosítja a vízügyi statisztikai információrendszer mûködtetését;
d) közremûködik a vízügyi közgyûjtemények (így például: Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyûjtemény) felügyeletének ellátásában, a vízügyi szakmai képesítési rendszer kidolgozásában, valamint a vízügyi költségvetési szervek gazdasági cél- és feladatrendszerére, a feladatok végrehajtását szolgáló közgazdasági eszközrendszerre irányuló javaslatok kidolgozásában.
(3) Az OVF a vízgazdálkodás országos jelentõségû szakfeladataival összefüggõ és egyéb vízügyi igazgatási feladatok körében:
a) közremûködik a vízgazdálkodással összefüggõ jogszabályok szakmai elõkészítésében, a vízügyi kormányzati beruházások és beruházási célprogramok végrehajtásából adódó, a vízgazdálkodásért felelõs minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) által meghatározott feladatok ellátásában;
b) felügyeli a vízügyi igazgatóságok vízminõségi kárelhárítási tevékenységét, az árvíz-, belvízvédekezéssel, vízminõségi kárelhárítással kapcsolatos kiadások ellenõrzését, elszámoltatását;
c) felügyeli és koordinálja a vízügyi igazgatóságok szakmai tevékenységét, végzi a felügyeletükkel és ellenõrzésükkel összefüggõ feladatokat;
d) koordinálja és ellenõrzi a vízkárelhárítási - ideértve a vízminõségi kárelhárítási - védekezési eszközök, gépek, berendezések és -felszerelések, a jégtörõ hajópark és a vízügyi távközlés mûködtetését, a fejlesztési javaslatok kidolgozását, a jóváhagyott fejlesztések végrehajtását, a technológiák folyamatos korszerûsítését;
e) végzi a vízügyi igazgatóságok vízrajzi feladatainak, a felszín alatti és felszíni vizek mennyiségi és minõségi számbavételének összehangolását, ellenõrzését és a fejlesztéssel kapcsolatos feladatok ellátását, valamint a vízügyi igazgatóságok fenntartási, üzemelési feladatai végrehajtásának ellenõrzését, továbbá a szakágazati kutatások, mûszaki fejlesztések koordinálását, ellenõrzését;
f) közremûködik a nemzetközi vízügyi együttmûködésbõl adódó feladatok ellátásában, a minisztérium döntéseit megalapozó koncepciók, tanulmányok és tervek elõkészítésében, valamint az árvíz- és belvízvédekezés, a vízminõségi kárelhárítás, a nukleáris balesetbõl eredõ vízgazdálkodási kár vagy veszély esetén szükséges tevékenység országos irányításában, az ezzel járó központi szakfeladatok ellátásában, a rendkívüli készültség beálltáig, és rendkívüli készültségben az árvíz-, belvízvédekezés országos irányításában, a vízhasználatokkal összefüggõ - a vizek hasznosíthatósági lehetõségeinek megõrzését szolgáló - tevékenységek koordinálásában;
g) biztosítja a vízgazdálkodási információs-rendszer mûködtetését;
h) részt vesz a vízminõségi kárelhárítás országos védekezési feladatainak megszervezésében, mûveleti irányításában, valamint a miniszter felelõsségi körébe tartozó vízügyi tárgyú koncessziós szerzõdések elõkészítésében, a síkvidéki, a hegy- és dombvidéki, a mezõgazdasági vízszolgáltatás, a belterületi vízrendezési feladatok, valamint a belvízvédekezés és a helyi vízkárelhárítás szakmai irányításában és szakfelügyeletének ellátásában, az állam kizárólagos tulajdonában, továbbá a vízügyi igazgatóságok kezelésében lévõ egyéb, állami tulajdonú fõmûvek fenntartásának, üzemeltetésének irányításában;
i) elõkészíti és nyilvántartja a vízügyre vonatkozó szabványokat és a vízügyi igazgatóságok útján ellenõrzi a jogszabály által kötelezõvé nyilvánított szabványok megtartását;
j) ellátja a vízügyi hajózási, repülési és távközlési tevékenységek szakmai irányítását, felügyeletét.
(4) Ellátja a Vízügyi Alappal (a továbbiakban: VA) összefüggõ pénzügyi- és számviteli feladatokat.
(5) Az OVF
a) figyelemmel kíséri és értékeli a vízellátás és szennyvíztisztítás országos és regionális helyzetét, ideértve különösen a települési önkormányzatok és az ipar vízgazdálkodásával járó vízellátási- és szennyvízelvezetési, szennyvíztisztítási, továbbá a külön jogszabályokban meghatározott feladatokat;
b) közremûködik rendkívüli helyzetekben a víziközmû-szolgáltatás, a mezõgazdasági vízszolgáltatás, illetõleg a vízellátás biztonságával kapcsolatos feladatok országos szervezésében és az ez irányú tevékenység operatív irányításában.
(6) Az OVF a (3) és (4) bekezdésében megjelölt állami feladatok közül egyes - a szervezeti- és mûködési szabályzatában meghatározott - feladatokat a vízügyi igazgatóság útján is elláthat.

A vízügyi igazgatóságok

4.§ (1) A vízügyi igazgatóság (a továbbiakban: VIZIG) feladatait és hatáskörét e rendelet, valamint a vízgazdálkodási feladatokra, a költségvetési szervekre vonatkozó külön jogszabályok állapítják meg.
(2) A VIZIG:
a) önállóan gazdálkodó költségvetési szerv, közvetlen szakmai felügyeletét a minisztérium irányítása mellett az OVF látja el, székhelyét és illetékességi területét e rendelet melléklete tartalmazza;
b) elsõ fokon gyakorolja - jogszabály eltérõ rendelkezése hiányában - a vízügyi hatósági (szakhatósági) jogkört;
c) szervezeti- és mûködési szabályzatát a vízügyi fõigazgató hagyja jóvá;
d) vezetõjét (a továbbiakban: vízügyi igazgató) a miniszter nevezi ki, és menti fel.
(3) A vízügyi igazgató nevezi ki a VIZIG dolgozóit, akiknek munkaviszonyára a közalkalmazottakról szóló jogszabályok rendelkezései az irányadók.

A VIZIG-ek feladatai

5.§ A VIZIG
a) hatósági jogkörben:
aa) elsõ fokú hatóságként jár el - ha jogszabály másként nem rendelkezik - a vízügyi államigazgatási ügyekben, és gyakorolja a külön jogszabályokban meghatározott szakhatósági hatásköröket,
ab) jogszabálysértés esetén hatósági, illetve szabálysértési eljárást kezdeményez,
ac) végzi a vízügyi felügyeletet, ennek keretében ellenõrzi a víziközmûvek üzemeltetõit is,
ad) vezeti a vízikönyvet, nyilvántartja a vízhasználatokkal összefüggõ jogokat és kötelezettségeket;
b) a vízgazdálkodási koncepciók (távlati tervek) tekintetében:
ba) koordinálja, illetõleg közremûködik a mûködési területe vízgazdálkodását érintõ koncepciók elkészítésében,
bb) gondoskodik a közcélú, állami- és önkormányzati, továbbá a saját célú vízilétesítmények fejlesztési, üzemelési összhangjának megteremtésérõl;
c) végzi a vízügyi nemzetközi együttmûködésbõl a rá háruló tevékenységeket, különös tekintettel a határvízi egyezményekbõl adódó feladatok ellátására;
d) a vízkészletekkel való gazdálkodás körében:
da) a társadalmi szükségletek kielégítése érdekében nyilvántartja és gazdálkodik a vízkészletekkel, végzi a vízkészletek térbeli, idõbeli, mennyiségi- és minõségi számbavételét és azok elosztását,
db) gondoskodik a vizek hasznosítási lehetõségeinek megõrzésérõl a természetes vizek hasznosíthatósági feltételeinek rendszeres ellenõrzésével, a vízhasználatot akadályozó vízminõségi károk megelõzésével, csökkentésével és elhárításával,
dc) gondoskodik a vizek mennyiségi- és minõségi védelme érdekében a távlati ivóvízbázisok megóvásáról, védõidomainak, illetõleg védõterületének meghatározásáról, kijelölésérõl és ingatlan-nyilvántartási bejegyzésérõl,
dd) mûködteti laboratóriumait a vízrajzi, vízkészlet-gazdálkodási és vízminõségi kárelhárítási feladatai ellátása érdekében,
de) közremûködik a vízföldtani, a vízi-környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenység végzésében;
e) a vízrajzi tevékenység ellátása, a vízkészletek mennyiségi- és minõségi számbavétele tekintetében:
ea) mûködteti a vízgazdálkodási információs-rendszert, adatokat észlel, fogad, gyûjt, tárol, feldolgoz, értékel, közzétesz és szolgáltat,
eb) szervezi, koordinálja, irányítja - és a hatáskörébe utaltak szerint - ellátja a vízrajzi tevékenységet, a vízkészletek feltárását, a vizek állapotának értékelését a környezetvédelmi igazgatás koordinálásában;
f) a vizek kártételei elleni védelem körében:
fa) ellátja a vízkárelhárítással (árvíz- és belvízvédekezéssel), valamint a vízminõségi kárelhárítással összefüggõ - külön jogszabályban meghatározott - feladatokat, így különösen:
1. az elsõrendû árvízvédelmi létesítmények fejlesztését és fenntartását, azokon a védekezést, az árvízmentesítést, ha az kettõnél több települést érint, a védelmi szakfelszerelés karbantartását és fejlesztését,
2. irányítja, illetõleg ellátja a vízkárelhárítás mûszaki, igazgatási teendõit,
3. tervezi, szervezi és szakmailag irányítja a védekezés területi feladatainak ellátását,
4. irányítja a helyi önkormányzatok, valamint a vízitársulatok vízkárelhárítási tevékenységét,
5. adatokat szolgáltat a helyi önkormányzatok számára a vizek kártételei elleni védelemmel összefüggõ, a közigazgatási feladatok ellátásához szükséges tervek elkészítéséhez,
6. összehangolja a védõmûvek építését, fejlesztését, bonyolítja a beruházási tevékenységet,
fb) végzi a vízminõségi kárelhárítást, ideértve a tevékenység mûveleti (operatív) irányítását, illetõleg - szükség és technikai lehetõség esetén - annak végrehajtását;
g) az állami tulajdonban lévõ vizek és vízilétesítmények tekintetében:
ga) kezeli (fenntartja, üzemelteti és fejleszti) különösen a vállalkozói vagyonnak nem minõsülõ kizárólagos állami tulajdonban lévõ vizeket, illetõleg vízilétesítményeket:
1. a vízrajzi törzshálózatot, illetve az állami alapfeladatokat ellátó vízrajzi üzemi hálózatot,
2. a távlati ivóvízbázisok mérõ- és megfigyelõrendszerét,
3. az árvízvédelmi létesítményeket,
4. a vízelvezetõ mûveket,
5. a vízépítési mûtárgyakat,
6. a vízlépcsõket, a folyók duzzasztott tereit,
7. a vízelosztó és többes rendeltetésû rendszereket,
8. a vízkészletgazdálkodási célú feladatokat ellátó vízátvezetõ, vízpótló mûveket,
gb) végzi:
1. a folyószabályozási, mederfenntartási munkákat,
2. a hajózható folyószakaszokon, a természetes tavakon és csatornákon a hajóút kijelölését, kitûzését és fenntartását,
3. a természetes állóvizek, holtágak, vízfolyások szabályozását, fenntartását, partvédelmét és üzemeltetését,
4. a védekezési célokat szolgáló gépek, felszerelések, hordozható szivattyúk, szállító jármûvek, hajópark üzemképességének biztosítását,
5. a vizek medrében található nádasok vízminõség-védelmi nádgazdálkodását;
h) a VA tekintetében:
ha) véleményezi és összesíti a VA-ból pályázat alapján igényelhetõ támogatásokra benyújtott pályázatokat, megköti a támogatási, felhasználási szerzõdéseket, ellenõrzi azok betartását,
hb) külön jogszabályok alapján nyilvántartja, ellenõrzi a vízfelhasználók vízhasználatát és az azzal összefüggõ befizetési kötelezettségek teljesítését, behajtja a VA követeléseit, lefolytatja az ezzel kapcsolatos hatósági eljárást,
hc) ellenõrzi az állami támogatások felhasználását;
i) a kapcsolattartás körében:
ia) a külön jogszabályok szerint együttmûködik a megyei közigazgatási hivatalokkal, továbbá a helyi önkormányzatokkal és önkormányzati szervekkel a vízgazdálkodási feladatok megoldásában
1. a több igazgatóság illetékességi körébe tartozó, a vízgazdálkodás állapotára és fejlesztésére vonatkozó információkat egy-egy megye egész területére kiterjedõen a kapcsolattartásra kijelölt igazgatóság állítja össze és bocsátja a megyei szervek rendelkezésére: a kapcsolattartásra kijelölt igazgatóságot e rendelet melléklete határozza meg,
2. a kapcsolattartásra kijelölt igazgatóság a tájékoztatáshoz szükséges adatokat a megyének arra a részére vonatkozóan, amelyre a mûködési területe nem terjed ki, a területileg illetékes igazgatóságtól szerzi be, vele egyezteti, és azokat egységesen feldolgozva bocsátja a megyei szervek rendelkezésére;
ib) végzi a vízgazdálkodási tevékenységgel kapcsolatos tájékoztatást,
ic) ellátja a Területi Vízgazdálkodási Tanács mûködésével kapcsolatos feladatokat;
j) ellátja az egyéb, jogszabályokban meghatározott feladatokat.

A VIZIG-ek vállalkozási tevékenysége

6.§ (1) A VIZIG az alaptevékenységén túlmenõen vállalkozási tevékenységet csak az e§ (3) bekezdésben meghatározott körben - az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény 19.§-ának (6) bekezdésében foglaltakra figyelemmel - folytathat, amely nem akadályozhatja alaptevékenysége ellátását.
(2) A vállalkozási tevékenységekbõl származó bevételek együttes összege két, egymást követõ évben nem haladhatja meg - a költségvetési támogatást is magában foglaló - ténylegesen teljesített összbevételek egyharmadát.
(3) A VIZIG - a szervezeti- és mûködési szabályzatában tételesen megjelölt - ipari, mezõgazdasági, vadgazdálkodási- és erdõgazdálkodási, halászati, építõipari, kereskedelmi (külkereskedelmi), közúti jármû javítási, karbantartási, szálláshely-szolgáltatási; szállítási, raktározási, ingatlan-hasznosítási, bérbeadási, számítástechnika alkalmazási, kutatás-kísérleti fejlesztési; villamosenergia-termelési, vízellátási, tervezési, oktatási tevékenységet és gazdasági tevékenységet segítõ szolgáltatást végezhet.

Záró rendelkezések

7.§ (1) Ez a rendelet 1997. január 1-jén lép hatályba, egyidejûleg a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet 18.§ (1) bekezdésének g) pontja, a vízügyi szolgálatról szóló 4/1990. (X. 24.) KHVM. rendelet, valamint a csatornabírságról szóló 4/1984. (II. 7.) OVH rendelkezés 20.§-ának (1) bekezdése, továbbá az Országos Vízgazdálkodási Szabályzat kiadásáról szóló 4/1981. (IV. 4.) OVH rendelkezés 220.§-ának (1) bekezdésébõl a -vízisport, csónakkikötés- szövegrész, valamint e§ (3) bekezdése hatályát veszti.
(2) A vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet
a) 1.§-ának (3) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép, egyidejûleg a§ a következõ (4) bekezdéssel egészül ki:
(3) A helyi vízgazdálkodási hatósági jogkört - a 25.§ (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - elsõ fokon a települési önkormányzat jegyzõje, másodfokon a (4) bekezdés szerinti kivétellel az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény szerinti felettes szerv gyakorolja.
(4) Az Országos Vízügyi Fõigazgatóság gyakorolja másodfokon a hatósági jogkört a 25.§ (1) bekezdés a) pontjában meghatározott eljárásban.
b)

A 7.§ (2) bekezdésének b) pontját a 123/1997. (VII.18.) Korm. rendelet 22.§ (2) bekezdése hatálytalanította.

(3) Az újfajta termékek és mûszaki megoldások építõipari alkalmazásáról, továbbá az építésügyi mûszaki elõírásokról szóló 15/1982. (VIII. 9.) ÉVM. rendelet 4.§-ának (2) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:
(2) Ha az újfajta terméket, illetve mûszaki megoldást csak épületnek nem minõsülõ közlekedési- és távközlési építmény vagy villamos energia, kõolajtermék, gáz és távhõ termelésére és vezetésére szolgáló építmény, illetõleg vízilétesítmény tekintetében kívánják alkalmazni, az engedélyezés ügyében az építmény fajtája szerint illetékes minisztérium vagy a külön jogszabályban meghatározott és a döntésre hatáskörrel rendelkezõ közigazgatási szerv határoz.

Melléklet a 234/1996. (XII. 26.) Korm. rendelethez 
A Vízügyi Igazgatóságok neve, székhelye, valamint illetékességi területe (vonalai) és területi kapcsolatai

I. Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság
Székhelye: Gyõr
Mûködési területe:
1. Gyõr-Moson-Sopron megye - kivéve
Csáfordjánosfa,
Csér,
Egyházasfalu,
Gyalóka,
Iván,
Répcevis,
Sopronhorpács,
Szakony,
Und,
Zsira közigazgatási területét.
2. Komárom-Esztergom megye teljes közigazgatási területe.
3. Vas megyébõl
Csánig,
Csönge,
Jákfa,
Kenyeri,
Nick,
Ostffyasszonyfa,
Pápoc,
Rábapaty,
Répcelak,
Uraiújfalu közigazgatási területe.
4. Veszprém megyébõl
Egyházaskeszõ,
Kemenesszentpéter,
Malomsok,
Marcaltõ,
Várkeszõ közigazgatási területe.
Mûködési vonalai:
a) folyószabályozási:
a Duna a nyugati országhatártól az Ipoly-torkolatig (1850-1708 fkm) 142 km, a Mosoni Duna-ág 122 km és az Iparcsatorna 2,4 km szakasza, a Rába a sárvári vasúti hídtól a torkolatig 86 km hosszban, továbbá a Marcalnak Mórichida (Új Malomsok) alatti, vagyis a vízügyi igazgatóság mûködési területének déli határától a torkolatig terjedõ szakasza 22 km hosszban; valamint a Fertõ tó;
b) árvízvédelmi:
a Duna jobb part a rajkai országhatár és Pilismarót között, a Lajta mindkét part, a Lajta jobb- és balparti csatornák, valamint az összekötõcsatorna jobb- és balparti töltései, a Mosoni-Duna jobb- és balparti töltései, a Rábca mindkét oldali töltése Bõsárkány és Gyõr között, a Répce-árapasztó töltései Répcelakig, ill. Répceszemeréig, a Rába jobb- és balparti töltése Sárvár és Gyõr között, a Marcal bal- és jobbparti védvonal a Bakonyér visszatöltésezésével együtt;
c) kisvízfolyások, belvízcsatornák és vízügyi létesítmények:
a mûködési területén lévõ belvízvédelmi csatornák, kisvízfolyások és az ezeken lévõ vízügyi létesítmények.
Kapcsolatok:
Gyõr, Sopron, Tatabánya megyei jogú városok, Gyõr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megye.
II. Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság
Székhelye: Budapest
Mûködési területe:
1. Budapest fõváros teljes közigazgatási területe.
2. Pest megye - kivéve
Abony,
Albertirsa,
Cegléd,
Ceglédbercel,
Csemõ,
Dánszentmiklós,
Jászkarajenõ,
Kocsér,
Köröstetétlen,
Mikebuda,
Nagykõrös,
Nyársapát,
Pilis,
Tápiószõlõs,
Törtel,
Újszilvás közigazgatási területét.
3. Nógrád megye teljes közigazgatási területe.
4. Heves megyébõl
Apc,
Boldog,
Hatvan,
Heréd,
Kerekharaszt,
Lõrinci,
Nagykökényes
Zagyvaszántó közigazgatási területe.
Mûködési vonalai:
a) folyószabályozási:
a Duna az Ipoly-torkolattól a dunaföldvári hídig (1708,2-1560,5 fkm) 147,7 km, a Szentendrei Duna-ág 32 km és a Ráckevei (Soroksári) Duna-ág 58 km hosszban, az Ipoly szlovák-magyar határszakasza 141 km hosszban, a Zagyva Jobbágyitól a jászfelsõszentgyörgyi elbontott hídig 41 km hosszban;
b) árvízvédelmi:
a Duna jobb part Pilismarót-Dunafüred között, a Duna bal part Szob-Dunaegyháza között, a Szentendrei-sziget és Csepel-sziget védvonalai - kivéve Budapest és Szentendre saját szervezettel védekezõ városok védvonalait -, a Zagyva mindkét parti védvonalai Jobbágyi és Jászfelsõszentgyörgy között, és az Ipoly bal parti védvonalai.
c) kisvízfolyások, belvízcsatornák és vízügyi létesítmények:
a mûködési területén lévõ belvízvédelmi csatornák, kisvízfolyások és az ezeken lévõ vízügyi létesítmények, ezen kívül
Bács-Kiskun megyében:
Kunpeszér határában a XX. jelû belvízcsatorna; Kunszentmiklós határában a XXXI. jelû belvízcsatornának a XXXIII.jelû belvízcsatorna betorkolása feletti szakasza; Tass határában az I. fõcsatorna és a Szivárgó-csatorna kezelése.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében:
a Galga és az Egyesült-Tápió patakok kezelése.
Fejér megyében:
Kígyós, Sajgó, Etyeki, Mányi, Zámori patakok és mellékágaikat érintõ engedélyezési eljárásokban a KDV VÍZIG szakmai véleményét ki kell kérni.
Kapcsolatok: Budapest fõváros, Salgótarján megyei jogú város, Pest és Nógrád megye.
III. Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság
Székhelye: Baja
Mûködési területe:
1. Bács-Kiskun megye - kivéve
Balotaszállás,
Bócsa,
Bugac,
Bugacpusztaháza,
Csólyospálos,
Fülöpjakab,
Gátér,
Harkakötöny,
Jászszentlászló,
Kecskemét,
Kelebia,
Kiskunhalas,
Kiskunmajsa,
Kisszállás,
Kiskunfélegyháza,
Kömpöc,
Kunfehértó,
Kunszállás,
Lakitelek,
Nyárlõrinc,
Pálmonostora,
Petõfiszállás,
Szank,
Szentkirály (Lászlófalva),
Tiszaalpár,
Tiszakécske,
Tompa,
Városföld,
Zsana közigazgatási területét, továbbá
Baja város és
Érsekcsanád közigazgatási területének a Duna jobb partjára esõ részét.
2. Baranya megyébõl
Homorúd közigazgatási területe, továbbá
Mohács város közigazgatási területének a Duna bal partjára esõ része.
Mûködési vonalai:
a) folyószabályozási:
a Duna a dunaföldvári hídtól a déli országhatárig (1560-1433 fkm) 127 km és a Ferenc-csatorna a bajai kiágazástól az országhatárig 34 km hosszban;
b) árvízvédelmi:
a Duna bal part Solt déli országhatár között, kivéve a Baja város belterületét védõ fõvédvonalat;
c) kisvízfolyások, belvízcsatornák és vízügyi létesítmények:
a mûködési területén lévõ belvízvédelmi csatornák és az ezeken lévõ vízügyi létesítmények, ezen kívül
Bács-Kiskun megyében:
Bócsa község határában a VII. számú csatorna; Rekettye-Bogárzó-csatorna Kiskunhalas közigazgatási területén.
Pest megyében:
Tatárszentgyörgy határában a XXIII. jelû belvízcsatorna kezelése: Bugyi határában a Duna-völgyi fõcsatorna a Kunpeszér-Bugyi közútig.
Kapcsolatok: Kecskemét megyei jogú város, Bács-Kiskun megye.
IV. Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság
Székhelye: Székesfehérvá
Mûködési területe:
1. Fejér megye teljes közigazgatási területe.
2. Veszprém megye - kivéve
Egyházaskeszõ,
Kemeneshõgyész,
Kemenesszentpéter,
Magyargencs,
Malomsok,
Marcaltõ,
Várkeszõ közigazgatási területét.
3. Tolna megye - kivéve
Attala,
Csikóstõttõs,
Jágónak,
Kaposszekcsõ,
Kapospula,
Lápafõ,
Nak közigazgatási területét, továbbá
Váralja Völgységi patak jobb partjára esõ részét,
Várong közigazgatási területét, továbbá
Kismányoknak és
Nagymányoknak a Völgységi patak jobb partjára esõ részét.
4. Somogy megyébõl
Balatonkiliti,
Balatonszabadi,
Kánya,
Siófok,
Siójut,
Tengõd közigazgatási területe, továbbá
Ádándnak a Sió bal partjára esõ része.
5. Baranya megyébõl
ûfalu területe, továbbá
Hidas közigazgatási területének a Völgységi patak bal partjára esõ része.
6. Bács-Kiskun megyébõl
Baja város és
Érsekcsanád közigazgatási területének a Duna jobb partjára esõ része.
Mûködési vonalai:
a) folyószabályozási:
a Balaton és a Velencei-tó; a Sió a Balatontól a torkolatig;
b) árvízvédelmi:
a Duna jobb part Ercsi-Adony és Bölcske-Báta között, a Szt. László bal parti és a Váli vízfolyás jobb- és balparti torkolati szakasz, a Sió Simontornya-Sióagárd közötti bal parti, Sióagárd és Sió-torkolat közötti jobb- és balparti, a Sióba ömlõ Völgységi árok torkolati szakaszának kétparti töltései, a Nádor-csatorna Kölesd alatti jobb- és balparti töltései;
c) kisvízfolyások, belvízcsatornák és vízügyi létesítmények:
a mûködési területén lévõ belvízvédelmi csatornák, kisvízfolyások és az ezeken lévõ vízügyi létesítmények, ezen kívül
Baranya megyében:
Mágocs határában a Kapos-csatorna jobb parti oldala és jobb parti depóniája.
Tolna megyében:
Kaposszekcsõ és Csikóstõttõs határában a Kapos-csatorna jobb parti depóniája a Dombóvár-Kaposszekcsõ út hídjától lefelé; Nak határában a Kis-Konda patak.
Kapcsolatok: Székesfehérvár, Dunaújváros, Szekszárd és Veszprém megyei jogú városok,
Fejér, Tolna és Veszprém megye.
V. Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság
Székhelye: Pécs
Mûködési területe:
1. Pécs megyei jogú város.
2. Baranya megye - kivéve
Homorúd, valamint
ûfalu közigazgatási területét, továbbá
Hidas közigazgatási területének a Völgységi patak bal partjára esõ részét, valamint Mohács közigazgatási területének a Duna bal partjára esõ részét.
3. Somogy megye - kivéve
Balatonkiliti,
Balatonszentgyörgy,
Balatonszabadi,
Csákány,
Fõnyed,
Hollád,
Iharosberény,
Inke,
Kánya,
Nagyszakácsi,
Nemesdéd,
Nemesvid,
Õrtilos,
Pogányszentpéter,
Sávoly,
Siófok,
Siójut,
Somogysámson,
Somogysimonyi,
Somogyzsitfa,
Szegerdõ,
Szõkedencs,
Tapsony,
Tengõd,
Tikos,
Varászló,
Vése,
Vörs közigazgatási területét, továbbá
Ádándnak a Siól bal partjára esõ részét, valamint
Marcali közigazgatási területének a Zala folyó vízgyûjtõjére esõ részét Horvátkút lakott hellyel.
4. Tolna megyébõl
Attala,
Csikóstõttõs,
Jágónak,
Kapospula,
Kaposszekcsõ,
Lápafõ,
Nak,
Várong,
Váralja, továbbá
Kismányok és
Nagymányok közigazgatási területének a Völgységi patak jobb partjára esõ része.
Mûködési vonalai:
a) folyószabályozási:
a Dráva a Mura torkolatától az országhatárig (236-225 fkm és 200-68 fkm) 143 hosszban.
b) árvízvédelmi:
a Duna jobb part Mohács és a déli országhatár között, a Dráva bal part Korcsina átvágás és Eperjes között, a Fekete-víz bal partja a Pécsi-víz torkolata és a Dráva között, a Pécsi-víz bal partja Kémes és a Fekete-víz között, a Fekete-víz jobb partja a cuni híd és a Dráva között;
c) kisvízfolyások és belvízcsatornák és vízügyi létesítmények:
A mûködési területén lévõ belvízvédelmi csatornák, kisvízfolyások és az ezeken lévõ vízügyi létesítmények, ezen kívül
Tolna megyében:
Dombóvár határában a Kapos-vízfolyás medre a dombóvár-kaposszekcsõi út hídjától vízfolyás szerint felfelé; Váralja, Kismányok és Nagymányok határában a Völgységi patak medre.
Kapcsolatok: Pécs, Kaposvár megyei jogú városok, Baranya és Somogy megye.
VI. Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság
Székhelye: Szombathely
Mûködési területe:
1. Vas megye - kivéve
Csánig,
Csönge,
Jákfa,
Kenyeri,
Nick,
Ostffyasszonyfa,
Pápoc,
Rábapaty,
Répcelak,
Uraiújfalu közigazgatási területét.
2. Zala megye teljes közigazgatási területe.
3. Gyõr-Moson-Sopron megyébõl
Csáfordjánosfa,
Csér,
Egyházasfalu,
Gyalóka,
Iván,
Répcevis,
Sopronhorpács,
Szakony,
Und,
Zsira közigazgatási területe.
4. Veszprém megyébõl
Kemeneshõgyész,
Magyargencs közigazgatási területe.
5. Somogy megyébõl
Balatonszentgyörgy,
Csákány,
Fõnyed,
Hollád,
Iharosberény,
Inke,
Nagyszakácsi,
Nemesdéd,
Nemesvid,
Õrtilos,
Pogányszentpéter,
Sávoly,
Somogysámson,
Somogysimonyi,
Somogyzsitfa,
Szegerdõ,
Szõkedencs,
Tapsony,
Tikos,
Varászló,
Vése,
Vörs közigazgatási területe, valamint
Marcali közigazgatási területének a Zala folyó vízgyûjtõjére esõ része Horvátkút lakott hellyel.
Mûködési vonalai:
a) folyószabályozási:
a Mura az országhatártól a torkolatig (48 km, a Rába a sárvári vasúti hídtól az országhatárig 126 km);
b) árvízvédelmi:
a Zala árvízvédelmi rendszer Bókaháza és a Kisbalaton vízvédelmi rendszer között, a Mura bal parti árvízvédelmi rendszer, a Rába árvízvédelmi rendszer a sárvári vasúti híd és az országhatár között, az OÁBSZ szerint;
c) kisvízfolyások, belvízcsatornák és vízügyi létesítmények:
a mûködési területén lévõ belvízvédelmi csatornák, kisvízfolyások és az ezeken lévõ vízügyi létesítmények, ezen kívül
Vas megyében
a Répcének a répcelaki osztómû feletti szakaszán az országhatárig; a Kõris patak a jákfali hídtól felfelé: a Marcal a Gyõr-Moson-Sopron, Veszprém megyék határától (Mórichida) Vas és Veszprém megyék határáig (Megyer).
Kapcsolatok:
Szombathely, Zalaegerszeg, Nagykanizsa megyei jogú városok, Vas és Zala megye.
VII. Felsõ-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság
Székhelye: Nyíregyháza
Mûködési területe:
1. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye - kivéve
Nyírlugos,
Penészlek,
Tiszadada,
Tiszadob,
Tiszaeszlár,
Tiszalök,
Tiszanagyfalu,
Tiszavasvári települések közigazgatási területét,
Balsa,
Dombrád,
Ibrány,
Timár,
Tiszabercel,
Tiszakanyár,
Tiszatelek,
Gávavencsellõ települések közigazgatási területének a Tisza jobb partjára esõ részét, továbbá
Nyírbéltek közigazgatási területének délnyugati részét,
Rakamaz közigazgatási területének a Tiszanagyfalu-Rakamaz községhatár, a Nyíregyháza-Tokaj vasútvonal és a 38-as számú út által alkotott vonaltól délre esõ területét.
2. Borsod-Abaúj-Zemplén megyébõl
Cigánd,
Kenézlõ,
Tiszakarád,
Zemplénagárd közigazgatási területének a Tisza bal partjára esõ része.
3. Hajdú-Bihar megyébõl
Téglás közigazgatási területe, valamint
Nyíradony közigazgatási területének északi része.
Mûködési vonalai:
a) folyószabályozási:
a Tisza a tiszabecsi országhatártól a Bodrog-torkolatig (744,8-543,7 fkm), Túr az országhatártól a torkolatig 30 km és a Szamos az országhatártól a torkolatig 49,5 km hosszban;
b) árvízvédelmi:
a Tisza jobb part Tarpa-Lónya között; Tisza bal part Tiszabecs-Rakamaz között, a Batár bal part Kispalád-Tiszabecs között, a Túr jobb- és balpart Garbolc-Tiszakóród között, a Palád jobb- és balpart, a Sáréger jobb- és balpart, a Szamos jobb- és balpart az országhatár és Olcsva, illetõleg Olcsvaapáti között a Kraszna jobb- és balpart Ágerdõ-Vásárosnamény között, a Lónyay-fõcsatorna jobb- és balpart, valamint a Lónyay-fõcsatorna bal parti szakaszán beömlõ Nyíri-fõfolyások visszatöltésezett torkolati szakaszai;
c) kisvízfolyások, belvízcsatornák és vízügyi létesítmények:
a mûködési területén lévõ belvízvédelmi csatornák és az ezeken lévõ vízügyi létesítmények, ezen kívül
Hajdú-Bihar megyébõl:
Hajdúhadház határában a Hadházi (VIII/7-2.) mellékág, Téglás határában a Téglási (VIII/7.) mellékág kezelése.
Kapcsolatok: Nyíregyháza megyei jogú város, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye.
VIII. Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság
Székhelye: Miskolc
Mûködési területe:
1. Borsod-Abaúj-Zemplén megye - kivéve
Ároktõ,
Cigánd,
Hejõkürt,
Kenézlõ,
Oszlár,
Révleányvár, valamint
Ricse közigazgatási területének a Tisza bal partjára esõ részét,
Tiszabábolna közigazgatási területének a Kiskörei-tározó területére esõ részét (a Tisza 440 fkm szelvénye alatt),
Tiszacsermely,
Tiszadorogma,
Tiszakarád,
Tiszakeszi,
Tiszapalkonya,
Tiszatardos,
Tiszatarján, valamint
Tiszaújváros közigazgatási területének a Tisza bal partjára esõ részét,
Tiszavalk közigazgatási területének a Kiskörei-tározó területére esõ részét,
Tokaj és
Zemplénagárd közigazgatási területének a Tisza bal partjára esõ részét.
2. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébõl
Balsa,
Dombrád,
Ibrány,
Timár,
Tiszadada,
Tiszabercel,
Tiszadob,
Tiszaeszlár,
Tiszakanyár,
Tiszalök,
Tiszatelek, valamint
Gávavencsellõ közigazgatási területének a Tisza jobb partjára esõ része.
3. Heves megye - kivéve
Apc,
Átány,
Boldog,
Erdõtelek,
Hatvan,
Heréd,
Heves,
Hevesvezekény,
Kerekharaszt,
Kisköre,
Kömlõ,
Lõrinci,
Nagykökényes,
Pély,
Sarud,
Tarnaszentmiklós,
Tenk,
Tiszanána,
Zagyvaszántó közigazgatási területét, továbbá
Poroszló közigazgatási területének a Kiskörei tározó területére esõ részét, Újlõrincfalva közigazgatási területének a Kis-Tisza bal partjára és a Kiskörei tározó területére esõ részét.
4. Hajdú-Bihar megyébõl
Tiszacsege közigazgatási területének a Tisza jobb partjára esõ része.
5. Jász-Nagykun-Szolnok megyébõl
Jászágó,
Jászárokszállás,
Jászdózsa közigazgatási területe.
Mûködési vonalai:
a) folyószabályozási:
a Tisza a Bodrog-torkolattól Tiszabábolnáig (543,75-440,00 fkm) 103,75 km, a Bodrog az országhatártól a torkolatig 51,1 km, a Hernád az országhatártól a torkolatig 118,4 km és a Sajó az országhatártól a torkolatig 125,1 km hosszban;
b) árvízvédelmi:
a Tisza jobb part Zemplénagárd-Sarud között, a Bodrog jobb- és balpart az országhatár és a Tisza között, a Hernád jobb- és balpart az országhatár és a torkolat között a Gönci, Vadász és Garadna patakok visszatöltésezett szakaszaival, a Takta mindkét parti töltései Szerencs és a torkolat között, a Sajó jobb- és balpart Sajópüspöki és a torkolat között, a Szinva, Mercse, Hangony, Vörös J., Szuha, Szörnyûvölgyi, Keleméri, Névtelen patakok visszatöltésezett szakaszaival, a Csincse, Eger és Rima mindkét parti torkolati szakaszai, a Laskó visszatöltésezett szakaszának bal partja, a Tana két part Kál-Jászjákóhalma közötti szakasza a Zagyváig, a Tarna jobb parti mellékvízfolyásainak a Tarnóca, Bene, Gyöngyös, Gyangya és Szarvágy, Ágói patakok visszatöltésezett szakaszai;
c) kisvízfolyások, belvízcsatornák és vízügyi létesítmények:
a mûködési területén lévõ kisvízfolyások, belvízvédelmi csatornák és az azokon lévõ vízügyi létesítmények, ezen kívül
Heves megyében:
Sarud határában a Laskó patak medre; Sarud, Tiszanána, Kömlõ határában a Csincsa belvízcsatorna vízgyûjtõ területe.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében:
Jászberény határában az Ágói patak és bal parti vízgyûjtõje, a Tarna patak és bal parti vízgyûjtõje, Jászjákóhalma határában a Tarna patak.
Nógrád megyében:
a ceredi Tarna patak, a Zabar, Kõverõ, Utas patakok, Verscsátér és a Szilas patak.
Kapcsolatok: Miskolc, Eger megyei jogú városok, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye.
IX. Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság
Székhelye: Debrecen
Mûködési területe:
1. Hajdú-Bihar megye - kivéve
Téglás közigazgatási területét,
Nyíradony közigazgatási területének északi részét,
Tiszacsege közigazgatási területének a Tisza jobb partjára esõ részét,
Komádi és
Körösszakál Sebes-Körös bal partjára esõ részét,
Darvas közigazgatási területének a Berettyó jobb partján a közúti híd alatt,
Zsáka közigazgatási területének a Kálló-csatorna jobb partjára esõ részét.
2. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébõl
Nyírlúgos,
Penészlek,
Tiszanagyfalu,
Tiszavasvári közigazgatási területe, továbbá
Tiszaeszlár,
Tiszalök,
Tiszadob,
Tiszadada közigazgatási területének a Tisza bal partjára esõ része,
Nyírbéltek közigazgatási területének délnyugati része, valamint
Rakamaz közigazgatási területének a Tiszanagyfalu-Rakamaz községhatár, a Nyíregyháza-Tokaj vasútvonal és a 38. sz. út által alkotott vonaltól délre esõ területe.
3. Borsod-Abaúj-Zemplén megyébõl
Tokaj,
Tiszatardos,
Tiszaújváros,
Tiszapalkonya,
Oszlár,
Hejõkürt,
Tiszatarján,
Tiszakeszi,
Ároktõ, valamint
Tiszadorogma közigazgatási területének a Tisza bal partjára esõ része.
4. Jász-Nagykun-Szolnok megyébõl:
Tiszafüred közigazgatási területének a 33. sz. közúttól északra, a karcagi közúttól és a Tiszafüredi öntözõ fõcsatornától keletre esõ része,
Tiszaigar közigazgatási területének a Tiszafüredi öntözõ fõcsatornától keletre esõ része,
Tiszaörs közigazgatási területének északkeleti része,
Nagyiván közigazgatási területe,
Kunmadaras közigazgatási területének keleti része,
Karcag Kisújszállás közigazgatási területének a Német-ér és a Hortobágy-Berettyó bal oldali hullámterét és töltését érintõ része.
5. Békés megyébõl:
Bucsa közigazgatási területe,
Ecsegfalva közigazgatási területének északkeleti része,
Szeghalom közigazgatási területének a Berettyó és a Sebes-Körös közé esõ része,
Biharugra és
Körösnagyharsány közigazgatási területének a Sebes-Körös jobb partjára esõ része.
Mûködési vonalai:
a) folyószabályozási:
a Berettyó az országhatártól a torkolatig, Hortobágy-Berettyó Bucsától az Ágotai hídig;
b) árvízvédelmi:
a Tisza bal part Rakamaz-Tiszafüred között, a Keleti-fõcsatorna visszatöltésezett mindkét parti védtöltésével, a Tiszavasvári zsilipig, a Hortobágy-Berettyó bal part Nádudvar-Bucsa között, a Berettyó jobb part az országhatár-Darvas között, a Berettyó bal part országhatár Sebes-Körös között, a Berettyóba torkolló Ér- és Kálló-fõcsatorna visszatöltésezett jobb- és balpartja (az Ér-fõcsatornának az országhatárig, a Kálló-fõcsatornánál a Bakonszegi útig), a Sebes-Körös jobb part az országhatár és a Berettyó-torkolat között;
c) kisvízfolyások, belvízcsatornák és vízügyi létesítmények:
a mûködési területére esõ belvízvédelmi csatornák és az ezeken lévõ vízügyi létesítmények, ezen kívül
Békés megyében:
Ecsegfalva határában a Sárréti-fõcsatorna kezelése.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében:
Nyírbéltek határában az országhatárt metszõ Penészleki belvízcsatornák kezelése.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében:
Tiszaörs és Tiszaigar határában a Sarkad-Mérges-Sáros-ér kezelése.
Kapcsolatok: Debrecen megyei jogú város, Hajdú-Bihar megye.
X. Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság
Székhelye: Szolnok
Mûködési területe:
1. Jász-Nagykun-Szolnok megye - kivéve
Jászágó,
Jászárokszállás,
Jászdózsa,
Nagyiván közigazgatási területét,
Karcag közigazgatási területének a Német-ér és a Hortobágy-Berettyó bal oldalára esõ részét,
Kunmadaras közigazgatási területének a keleti részét,
Tiszafüred közigazgatási területének a 33. sz. közúttól északra, a karcagi közúttól és a Tiszafüredi öntözõ fõcsatornától keletre esõ részét,
Tiszaigar közigazgatási területének a Tiszafüredi öntözõ fõcsatornától keletre esõ részét,
Tiszaörs közigazgatási területének északkeleti részét,
Túrkeve közigazgatási területének a Hortobágy-Berettyó bal partjára esõ részét,
Mezõtúr közigazgatási területének a Hortobágy-Berettyó, valamint a Hármas-Körös bal partjára esõ részeit és - a Hortobágy-Berettyó torkolata felett - a jobb partjára esõ részét,
Öcsöd közigazgatási területének a Hármas-Körös bal partjára esõ részét,
Kunszentmárton és Szelevény közigazgatási területének a Hármas-Körös bal partjára esõ részét,
Tiszasas és Tiszaug közigazgatási területének a Tisza jobb partjára esõ részét.
2. Heves megyébõl:
Átány,
Erdõtelek,
Heves,
Hevesvezekény,
Kisköre,
Kömlõ,
Pély,
Sarud,
Tarnaszentmiklós,
Tenk,
Tiszanána közigazgatási területe, továbbá
Újlõrincfalva és Poroszló közigazgatási területének a Kiskörei-tározó területére esõ része.
3. Békés megyébõl:
Ecsegfalva közigazgatási területének a Hortobágy-Berettyó jobb partjára esõ része.
4. Csongrád megyébõl:
Csongrád város közigazgatási területének a Tisza bal partjára esõ része, Szentes-Magyartés közigazgatási területének a Hármas-Körös jobb partjára esõ része.
5. Bács-Kiskun megyébõl:
Lakitelek - kivéve Tõserdõ, valamint az alpári nyárigát területét,
Szentkirály (Lászlófalva),
Tiszakécske közigazgatási területe.
6. Pest megyébõl:
Abony,
Albertirsa,
Cegléd,
Ceglédbercel,
Csemõ,
Dánszentmiklós,
Jászkarajenõ,
Kocsér,
Kõröstetétlen,
Mikebuda,
Nagykõrös,
Nyársapát,
Pilis,
Tápiószõlõs,
Törtel,
Újszilvás közigazgatási területe.
7. Borsod-Abaúj-Zemplén megyébõl:
Tiszavalk és Tiszabábolna közigazgatási területének a Kiskörei-tározó területére esõ része.
Mûködési vonalai:
a) folyószabályozási:
a Tisza Tiszabábolnától Csongrád város északi közigazgatási határáig (Csongrád-Bokros) (440,0-253,8 fkm) 186,2 km hosszban, a Kiskörei-tározó a Tisza 440,0 fkm-ig, a Zagyva a jászfelsõszentgyörgyi vízmércétõl a torkolatig 83,9 km hosszban;
b) árvízvédelmi:
a Tisza jobb part Sarudtól az Alpári magaspartig (Lakitelek-Alpár közigazgatási határáig), a Laskó visszatöltésezett szakaszának jobb partja, Tisza bal part a tiszafüredi vasúti hídtól a Hármas-Körös torkolatáig, a Zagyva mindkét partja Jászfelsõszentgyörgy-Szolnok között, a Tápió jobb- és balpart visszatöltésezett szakasza Tápiógyörgyéig, a Német-éri-fõcsatorna mindkét parti töltései, Hortobágy-Berettyó jobb parti töltése, a Német-éri-fõcsatorna és a Hármas-Körös közötti szakaszon, a Hármas-Körös jobb parti szakasza a Hortobágy-Berettyó torkolat és a Tisza között;
c) kisvízfolyások, belvízcsatornák és vízügyi létesítmények:
a mûködési területén lévõ belvízvédelmi csatornák, az ezeken lévõ vízügyi létesítmények, ezen kívül
Heves megyében:
Dormánd, Füzesabony, Kál, Kompolt, Kápolna és Kerecsend határában a Hanyi belvízi fõcsatorna vízrendszeréhez tartozó mellékcsatornák.
Pest megyében:
Tápiószentmárton határában a Perje-felsõ-, Söregi- és Kutyatejes-csatornák.
Kiemelt vízilétesítmények:
a Kiskörei Vízlépcsõ, a Kiskörei-tározó, a Nagykunsági-fõcsatorna (Keleti-ág, Nyugati-ág, NK III-2), a Jászsági-fõcsatorna.
Kapcsolatok: Szolnok megyei jogú város, Jász-Nagykun-Szolnok megye.
XI. Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság
Székhelye: Szeged
Mûködési területe:
1. Csongrád megye - kivéve
Csongrád város közigazgatási területének a Tisza bal partjára esõ részét.
Szentes-Magyartés közigazgatási területének a Hármas-Körös jobb partjára esõ részét.
2. Bács-Kiskun megyébõl
Balotaszállás,
Bócsa,
Bugac,
Bugacpusztaháza,
Csólyospálos,
Fülöpjakab,
Gátér,
Harkakötöny,
Jászszentlászló,
Kecskemét,
Kelebia,
Kiskunfélegyháza,
Kiskunhalas,
Kiskunmajsa,
Kisszállás,
Kömpöc,
Kunfehértó,
Kunszállás,
Móricgát,
Nyárlõrinc,
Pálmonostora,
Petõfiszállás,
Szank,
Tiszaalpár,
Tompa,
Városföld,
Zsana közigazgatási területe, valamint
Lakitelek közigazgatási területébõl Tõserdõ és az Alpári nyárigát területe.
3. Békés megyébõl:
Almáskamarás,
Battonya,
Békéssámson,
Csanádapáca,
Dombegyháza,
Dombiratos,
Gádoros,
Kardoskút,
Kaszaper,
Kevermes,
Kisdombegyház,
Kunágota,
Magyarbánhegyes,
Magyardombegyház,
Medgyesbodzás,
Medgyesegyháza,
Mezõhegyes,
Mezõkovácsháza,
Nagybánhegyes,
Nagyszénás,
Orosháza,
Pusztaföldvár,
Pusztaottlaka,
Tótkomlós,
Végegyháza közigazgatási területe.
4. Jász-Nagykun-Szolnok megyébõl:
Öcsöd közigazgatási területének a Hármas-Körös bal partjára esõ része,
Kunszentmárton és Szelevény közigazgatási területének a Hármas-Körös bal partjára esõ része,
Tiszasas, valamint
Tiszaug közigazgatási területének a Tisza jobb partjára esõ része.
Mûködési vonalai:
a) folyószabályozási:
a Tisza Csongrád város északi közigazgatási határától (Csongrád-Bokros) a déli országhatárig (253,8-159,6 fkm) 94,2 km és a Maros a keleti országhatártól a torkolatig 49,6 km hosszban;
b) árvízvédelmi:
a Tisza jobb part alpári magaspart (Lakitelek-Alpár közigazgatási határ) - déli országhatár közötti szakasza, a Dong-éri-fõcsatorna torkolati szakaszának jobb- és balparti visszatöltésezése, a Tisza bal part a Hármas-Körös torkolattól a déli országhatárig, a Hármas-Körös bal part a Horgavölgy-ér mellékága alatti Darurampától a Tiszáig, a Maros mindkét parti töltés az országhatár és a torkolat között, a Sámson-Apátfalvi-fõcsatorna jobb- és balparti töltése a Maros és a Királyhegyesi-fõcsatorna között;
c) kisvízfolyások, belvízcsatornák és vízügyi létesítmények:
a mûködési területén lévõ belvízvédelmi csatornák és az ezeken lévõ vízügyi létesítmények, ezen kívül
Békés megyében:
Mágócs-éri-fõcsatorna Csorvás közigazgatási területén,
Bács-Kiskun megyében:
Félegyházi-vízfolyás Helvécia közigazgatási területén.
Kapcsolatok: Szeged, Kecskemét, Hódmezõvásárhely megyei jogú városok, Csongrád megye.

A Mellékletben levõ felsorolás a Magyar Közlöny 1997. évi 8. számával helyesbített szöveg.

XII. Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság
Székhelye: Gyula
Mûködési területe:
1. Békés megye - kivéve
Almáskamarás,
Battonya,
Békéssámson,
Bucsa,
Csanádapáca,
Dombegyháza,
Dombiratos,
Gádoros,
Kardoskút,
Kaszaper,
Kevermes,
Kisdombegyháza,
Kunágota,
Magyarbánhegyes,
Magyardombegyház,
Medgyesbodzás,
Medgyesegyháza,
Mezõhegyes,
Mezõkovácsháza,
Nagybánhegyes,
Nagyszénás,
Orosháza,
Pusztaföldvár,
Pusztaottlaka,
Tótkomlós,
Végegyháza közigazgatási területét,
Biharugra közigazgatási területének a Sebes-Körös jobb partjára esõ részét,
Ecsegfalva közigazgatási területének a Hortobágy-Berettyó jobb partjára esõ részét és a
Hamvas-Sárréti belvízrendszer területére esõ részét,
Körösnagyharsány közigazgatási területének a Sebes-Körös jobb partjára esõ részét,
Szeghalom közigazgatási területének a Sebes-Körös jobb partja és a Berettyó bal partja közé esõ részét.
2. Jász-Nagykun-Szolnok megyébõl:
Mezõtúr közigazgatási területének a Hortobágy-Berettyó bal és a Hármas-Körös jobb partjának a Hortobágy-Berettyó torkolat feletti része, valamint Túrkeve város közigazgatási területének a Hortobágy-Berettyó bal partjára esõ része.
3. Hajdú-Bihar megyébõl:
Komádi és
Kõrösszakál közigazgatási területének a Sebes-Körös bal partjára esõ része,
Darvas közigazgatási területének a Berettyó jobb partjára, valamint
Zsáka közigazgatási területének a Kálló-csatorna jobb partjára esõ része.
Mûködési vonalai:
a) folyószabályozási:
a Sebes-Körös az országhatártól a torkolatig 59 km, a Fekete-Körös az országhatártól a torkolatig 20 km, a Fehér-Körös az országhatártól a torkolatig 10 km, a Kettõs- és Hármas-Körös teljes, 37 km, illetõleg 91 km hosszban, a Hortobágy-Berettyó Túrkevétõl a torkolatig 54,8 km hosszban;
b) árvízvédelmi:
a Hortobágy-Berettyó bal parti töltés Bucsa és a torkolat között, a Hármas-Körös jobb parti töltése a Hortobágy-Berettyó és a Sebes-Körös között, a Sebes-Körös jobb parti töltése a Hármas-Körös és Berettyó torkolata között, a Berettyó jobb parti töltése Darvas és a Sebes-Körös között, a Sebes-Körös bal parti töltése az országhatár és a Hármas-Körös között, a Hármas-Körös bal parti töltése a Horgavölgyi-ér mellékága alatti Darurampa és a Sebes-Körös között, a Kettõs-Körös, a Fekete-Körös és a Fehér-Körös mindkét parti töltései, a Fehér-Körös bal parti lokalizációs töltés, a mérgesi és a mályvádi árvízi szükségtározók töltései, a Gyulavári és Dénesmajori körtöltések, a Fehér-Körös és a Fekete-Körös közötti lokalizációs töltés, a Fekete-Körös és a Sebes-Körös közötti lokalizációs töltés, az Öcsöd-Békésszentandrási lokalizációs töltés az ATI VÍZIG határáig;
c) kisvízfolyások, belvízcsatornák és vízügyi létesítmények:
a mûködési területén lévõ belvízcsatornák és az azokon lévõ vízügyi létesítmények, ezen kívül
Békés megyében:
a Dögös-Kákafoki-fõcsatorna Nagyszénás, Orosháza területén, a Tulkánéri-csatorna Pusztaottlaka, Medgyesegyháza és Kevermes területén.
Hajdú-Bihar megyében:
Zsáka-Nagyrábé-Darvas község határában az û-Berettyó-csatorna.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében:
a Hortobágy-Berettyó-fõcsatorna Túrkeve területén, a Horgavölgyi-fõcsatorna Öcsöd község területén.